Fekete Kezek Fehér Szívek

Tóth Csaba

Értékelés: Nincs Átlag: 4.6 (11 szavazat)

Tóth Csaba

    Én vagyok a zenekar vezetője, énekese, és néha gitárosa is. Általában én írom a szöveget és előfordul, hogy a dallamot is a dalokhoz. Van egy feleségem és három gyerekem. Szeretjük egymást. Hálás vagyok értük, mert mindenben támogatnak. A foglalkozásom : Emberhalász, vagyis, misszionárius. Ez tömören azt jelenti, hogy Jézust viszem az emberekhez, és az embereket Jézushoz. Ebbe a zenélés is bele tartozik, meg még nagyon sok dolog.

   
   Egy gyülekezet, a Kaposvári Keresztény Közösség, és a Forrás Alapítvány áll mögöttünk. És Isten. Sok ember hordoz minket imában, és élvezzük a szeretetüket. Ha szeretnél többet megtudni egy emberhalász életéről, leveleimet megtalálod az Emerhalász menüpontban. Itt vannak a hírleveleim, sok fotóval.

Potyondi József

Értékelés: Nincs Átlag: 4.6 (10 szavazat)

Potyondi JózsefPotyondi József vagyok, az egyűttes szóló gitárosa. Hála van a szívemben, hogy a csapat tagja lehetek és hogy ilyen módon velük együtt dícsérhetem Istent. Hiszem hogy a zenénknek van célja, értelme, és tudom hogy a Jó Isten áldását adja rá. Jó érzés tudni, hogy Istennek tetsző szolgálatunk van, és az embereknek sem közömbös, amit csinálunk.

Mindezekért, és sok minden másért hála Jézusnak!!!


Orsós Zsolt

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (8 szavazat)

Orsós ZsoltOrsós Zsolt vagyok, a zenekar ritmusgitárosa.

Kis korom óta zenélek. A világban akartam érvényesülni, mint zenész, sok pénzt keresni. De jött egy törés az életembe, és megismertem Jézust. Azóta megváltozott a gondolkodásom, értékrendem. Megnősültem, született két gyermekem, és nagyon boldogan élünk. Úgy döntöttem, hogy Istennek és a Gyülekezetnek fogok zenélni.
  Szeretek ebben a csapatban játszani, mert ha nehézség támad közöttünk, nevetve átvészeljük, mert őszintén mindent megbeszélünk. Jó pár fellépésünk volt már, és úgy látom, hogy az emberek szeretik ezt a stílusú zenét, ammit játszunk. Ezért nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.

Ignác László

Értékelés: Nincs Átlag: 4.6 (10 szavazat)

Ignác László   Ebben a csapatban én vagyok a basszus gitáros és a legfiatalabb. Hálás vagyok Istennek, hogy ebben a zenekarban játszhatok. Ez a legnagyobb ajándék az életemben.
A zenét egyeltalán nem tanultam, csak úgy jön. Hallok, vagy látok valamit és azt igyekszem sokat gyakorolni. Ezért úgy látom, hogy ez Isten ajándéka nekem, egy adottság, amit szeretnék az Ő dicsőségére fordítani. Nagyon jó látni, hogy a zenénk nem csak Istennek tetszik, hanem sok embernek is.

Stifter Lajos

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 szavazat)

Stifter Lajos   Én vagyok a zenekar dobosa. Nem régóta játszom a fiúkkal, de nagyon élvezem. Régebben sokat zenéltem, énekeltem, de teljesen más dalokat és a csapat is egészen más volt. Akkoriban minden a pénz körül forgott és körülöttem, mert azt hittem, hogy ezek a legfontosabb dolgok az életben. De 2010.05.14.-én megváltozott a gondolkozásom, mert megérintette Isten a szívemet. Előtte egy nagy, erős ember voltam, aki magában bízott.   

Mostmár nem magaban bízom, hanem Istenben, mert Ő elvette a terheimet. Azóta nagyon szeretem Őt, magamat, a családomat, a gyülekezetet, és a zenekart különösen. Szóval egészen más új emberként zenélni, új csapatban. Ez az egész nem csak rólunk szól, hanem a Megváltónkról is. Mindenkit bátorítok, hogy hallgassa a zenénket és még lehet, hogy azt is észre veszi, hogy több, mint zene.

A Facebookon

Forrás Alapítvány

Forrás Alapítvány

 

Magyarországi Biblia Szól Egyház

Magyarországi Biblia Szól Egyház

 


Itt tartózkodik

Roberto csempeáruház

Roberto csempeáruház

 

Békevár Baptista Gyülekezet

Békevár Baptista Gyülekezet

 

Magyar Keresztény Motorosok Közössége

Magyar Keresztény Motorosok Közössége

 

Keresztény Dalszövegek honlapja

Keresztény Dalszövegek honlapja

 

Szegedi Bibliaszól Közösség

Szegedi Bibliaszól Közösség